A Káosz világáról KRYSTOHANSTÓL

2014. október 1. szerda

K-

A káosz keringői

skandar3

Skandar Graun

Az elmúlt hetekben csupa régebben megjelent fantasy regényt olvastam újra. Próbáltam egységes képet összeállítani a magyar fantasy első nagy alakjának, Skandar Graunnak az életéről. Nem csak, mert az írójának, John Caldwellnek a honlapját tákolom éppen, hanem mert hamarosan megjelenik majd a hős félork harcos pap ifjúságát feldolgozó regényciklus záró darabja, a Kalóztánc is. Arról a könyvről külön beszámolóval jelentkezem majd, de addig is nézzük át, mit kell tudni erről az egész Káosz mizériáról:

Történt még anno, 1990-ben, hogy megjelent egy magyar fantasy regény a Zrínyi Nyomda Unikornis sorozatában, A Káosz Szava címmel. Utána nem sokkal, 1991-ben, a Bauer Kft. kiadásában A Káosz Szíve című regény látott napvilágot, majd 1992-ben pedig A Káosz Éve. Ez már a Cherubion Könyvkiadó gondozásában. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az előző két év után pont ez volt az, ahol tetőzött a rendszerváltással beköszönő könyvpiaci káosz.

Viszont az előző két kötettel együtt eme trilógia megalapította a nyugaton ekkor már divatos herofantasy magyar vonalát, aminek a nyomán elkezdődött egy hosszas alkotói fázis, melynek az egyik jellemzője volt a rendre megjelenő újabb és újabb Káosz regény, benne a főhőssel, Skandar Graunnal. A félfülű félork nem túl okos, ám annál vérszomjasabb megoldásaival rendszerint kivágja magát szorult helyzeteiből, avagy úgy kavarodnak körülötte az események, hogy a látszólag halálos csapdákból akár isteni segítséggel, akár mócsinggá verve, de élve megmenekül.

Minthogy már több mint egy évtizede megjelent regényekről és kisregényekről van szó, fölöslegesnek találom itt és most részletezni a történeteket. Aki ismeri, az joggal teszi, aki pedig még elég fiatal hozzá, avagy eddig elkerülte az érdeklődését, annak akár a könyvtár, akár a sokadik kiadás a boltokban rendelkezésére áll, hogy bepótolja ezeket a laza, olvasmányos, helyenként humorral is bőven fűzerezett lektűröket:

A Káosz káosza
A Káosz elszabadul
Fényhozó
A Káosz kincse
A Káosz Sárkányai
Káosz Dréniában
Vérkáosz

Mindezek nagyjából a 2000-es évig követik a felnőtt Skandar Graun kalandjait, ám ekkor egy nagyobb szünet állt be. Egyrészt kissé kifulladt a történet, de ezen ugye egy vérbeli lektűríró könnyen segíteni tudott volna. Viszont ekkor már gőzerővel folytak a Káosz szerepjáték és a World of Chaos számítógépes játék megjelentetésének munkái. Ezek mellett már képtelenség volt újabb kalandok megírására is időt szorítani. Az asztali szerepjáték könyve megjelent ugyan 2001-ben, ám a fő attrakció, a PC-s játék terve bedőlt. Ez a kudarc aztán sok minden mást is rántott magával, így a következő években Skandar Graun a kopasz kobakját vakargatva, részeg tivornyázásban fetrengett egy sötét disznóólban, ork szajhákat abajgatva. Egészen 2005-ig, amikor végül elkapta valami szentimentális hangulat, és a régi, gyermekkori emlékei kezdtek előjönni. Elsőként a Lélektánc jelent meg, majd szépen sorban az Orktánc, Haláltánc, Matróztánc. Az eredetileg négy történetre tervezett gyerekkor-bemutatás aztán a negyedik kötetben sem futott ki a legelső megjelent kiadvány, A Káosz Szava kezdetéig.

Az igazat megvallva a négy kisebb-nagyobb regény valójában egyetlen nagyobb volumenű eseményt kísér végig: a kölyök Skandar Graun fejlődését. Akik a korábbi történetek fordulatos, pofonoktól csattogó lendületét szokták meg, ezekben a táncos elbeszélésekben jóval visszafogottabb történetvezetéssel találkoznak. Sok az érzelmeket, gondolatokat feltáró párbeszéd, lassabban bontakoznak ki az események. Mivel szigorúan a főhős szemén keresztül látjuk a történéseket, kimaradunk az olyan apróságokból, mint a helyi ork közösségek nagy területszerző háborúja, vagy az annak elvesztése utáni megtorló hadműveletek csatái. A háttérben folyó hatalmi csatározásokból csak a kölyök naiv tudatán keresztül szűrt információkat kapjuk, így az olvasó dolga kikövetkeztetni az igazságot, a többi szereplő mozgatórugóit. A lényegi mondanivaló végig az ezekből a főhősünkre konkrétan – és gyakorta bizony fájdalmasan – lecsapó következmények személyiségfejlesztő hatása. Így válnak a táncos történetek egyetlen elmeséléssé, ami aztán annyira hosszúra sikeredett, hogy végül nem is fért bele a tervezett négy írásba.

Igaz, mindegyik epizódot valami nagyobb életesemény zárja le, hiszen előbb az ember nevelőjétől, majd az ork pótapjától vesz búcsút – bár fölöttébb eltérő stílusban ­–, utána pedig a saját kezébe veszi a sorsát (ami persze sikamlós, elektromos angolnaként csúszkál kifelé az ujjai közül), mégis, a Matróztánc végén joggal érezheti azt az olvasó, hogy ez a történet bizony még egyáltalán nincs lezárva. Az előző három írástól eltérően itt még igazi befejezés sincs: félorkunk ott áll egy hatalmas slamasztikában, nincstelenül. Sem a városi élet alapjaival, sem a pénz fogalmával nincs még tisztában, viszont már három szervezet is szívesen látná hullaként, miközben szökött gyilkosként üldözik…

Tehát van lehetősége begyűjteni a felnőtté váláshoz szükséges tapasztalatokat. Mivel azonban a félork további sorsát már ismerjük a bő két évtizeddel korábban megjelent regényből, nem az életéért aggódhatunk.

Hanem akkor miért lesz érdemes mégis elolvasni a pluszegyes történetet, a Kalóztáncot? Remélem, erre a jövő hónapban megjelenő Penna Magazinban már tudok válaszolni!

Megjelenés:
Rovat: Könyvespolc

 

Kereső

Oldal ajánló