SZÉLESVÁSZON

2016. március 1. kedd

MGY-

Tények és más semmi

A Spotlight – Egy nyomozás részletei című film a társadalomkritika magasiskolája. Leleplezi a pedofil papokat, pellengére állítja az őket védő ügyvédeket, és nem kíméli azokat sem, akik ”csak” szemet hunytak az ügy felett. Az alcíme akár ez is lehetne: vétkesek közt cinkos, aki néma.

maxresdefaultAz ezredforduló után új főszerkesztő érkezik a Boston Globe napilaphoz. Marty Baron (Liev Schreiber) egyik legelső intézkedéseként ráállítja a lap Spotlight nevű oknyomozó csapatát egy nagyon kényes témára. A csapat tagjai (Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams, Brian d’Arcy James) azt a feladat kapják, hogy utánajárjanak annak, vajon John J. Georghan bostoni pap tényleg érintett-e egy gyermekmolesztálási ügyben. Az újságírók elkezdik felgöngyölíteni az ügyet, ám, amit találnak az még a tapasztalt tollforgatókat is sokkolja.

A filmet sok helyen, sokféleképpen el lehetett volna rontani, ám Tom McCarthy rendező remekül tartja kezében a gyeplőt. A Spotlight – Egy nyomozás részletei lényegében egy hollywoodi sztárokkal teletűzdelt dokumentumfilm. Szikár, tárgyilagos, nem részlehajló és nagyon nagyon hiteles alkotás.

McCarthy mindent alárendel a nyomozást bemutató lineáris történetvezetésnek. A tények bemutatásával vált ki katartikus érzelmeket a nézőből. Nincsenek flashbackek, rejtőzködő kamera, amely azt mutatja pl.: hogy egy pap egy kisfiú buksiját simogatja, nincsenek önítélkező és önajnározó nagymonológok, kiszámíthatatlan fordulatok, csakis tények, tények és tények. Ugyan tudjuk, hogy mi lesz a sztori vége, hisz megtörtént eseményen alapul a film mégis hihetetlenül izgalmas, mert kiváló ütemben csepegteti az információt a néző számára.

A Spotlight – Egy nyomozás részleteit szinte minden kritikus a Robert Redford és Dustin Hoffman nevével fémjelzett Az elnök emberei című 1976-os klasszikushoz hasonlítja. Nem is véletlenül, mindkét film az oknyomozás és az oknyomozó riporterek előtt tiszteleg. Ugyanakkor a Spotlight remekül árnyalja a pedofil papokat, és az újságírókat is. Így a papokból nem kreál gonoszságtól fűtött démonokat, és a riportereket sem állítja piedesztálra. Mindkét fél egyszerű emberekből áll, csak némelyikük a rossz dolgokat tettek, míg mások igazságérzete olyannyira erős volt, hogy nyomott hagyott a történelmen.

A Spotlight – Egy nyomozás részletei is jó nyomon halad afelé, hogy nyomott hagyjon a filmtörténelmen, akár már vasárnap éjjeli 88. Oscar-gálán, hiszen a filmet 6 Oscar-díjra jelölték (legjobb film; legjobb férfi mellékszereplő: Mark Ruffalo; legjobb női mellékszereplő: Rachel McAdams; legjobb rendező: Tom McCarthy; legjobb eredeti forgatókönyv; legjobb vágás). Az biztos, hogy a nézőkben már mély nyomot hagyott. A végefőcím után a szokásos hangos csivitelés helyett a nézők halkan, megdöbbenve távoztak a teremből.

Megjelenés:
Rovat: Szélesvászon

 

Kereső

Oldal ajánló